Szürkék ezek a hétköznapok

Párommal meg is állapítottuk, hogy bizony nagyon hirtelen szürke hétköznapokba csöppentünk megint vissza. Ez így nem jó, ez ellen tenni kell valamit. Mondjuk a hétvégén. Még nem tudom mit, majd kitaláljuk. Én ugyan vasárnap nem leszek itthon, mert egy futóverseny lesz itt Dublinban, és a mi szervezetünk is a támogatottak között van - tehát megyünk szórólapot osztogatni, adományt gyűjteni, karácsonyi képeslapot árulni.

Juteszembe, a munkahelyemen ajándékozás lesz. Kalapból kihúztuk egymás nevét, és majd megajándékozzuk. Én épp nem voltam ott a húzáson, úgyhogy egy borítékban kaptam meg a nevet. Ki mást kaphattam volna, mint Margaretet, a nagyfőnököt. Kb. 15 Eur értékben ki kell találnom valami ajándékot neki. Most aztán gondolkodhatok.

Hasonlóképp

alakult a mai nap is. Csak épp francia óra nem volt az elején. De munka volt bőven és ebédszünetben ismét ithon jártam macskát etetni valamint újabb adag mosást kiteregetni. Hiába, aki tornyozza a mosnivalót, az így jár. Egyszercsak sok lesz belőle.

Ismét a mókuskerékben

Reggel francia órán kezdtem. Jó volt, bár kicsit álmos voltam. Utána hazaugrottam kiteregetni, a lányokat megetetni és mentem dolgozni.

A munkahelyemen már tele volt az asztalom tennivalóval, igen hirtelen vissza kellett csöppennem a mókuskerékbe. Sikerült, de nyugisabb napot is el tudtam volna képzelni.

Városnézés is jutott

Ma már sikerült várost is néznem. Az útikönyvet már visszaadtam, úgyhogy megint az orromat követtem. Különböző villamosokkal elindultam különböző irányokba, és leszálltam, ahol valami helyeset láttam. Például egy piacot. Igazi, egyszerű zölségpiacot. Volt ott minden: szép saláták, zölségek, gomba, gyümölcsök. De volt hal, sajt és péksütemény is. Meg egy-két jópofaság, de főleg a hétköznapi dolgok. Barátságos volt nagyon.

Láttam az operaházat, sétálgattam romantikus macskaköves sikátorokon, élveztem a tömegközlekedést - és észrevettem, hogy itt kevés a taxi (valószínűleg nincs rá olyan szükség). Betértem még egy gyöngyboltba, édességboltba és élelmiszerüzletbe is. Csak úgy, kíváncsiságból.

Aztán koradélután találkoztunk párommal a vasútállomáson, és mentünk ki a reptérre. A reptér most is roppant kihalt volt, mint amikor érkeztem. Leadtuk a bőröndjeinket, átsétáltunk - vonatoztunk a kapuhoz. Még volt egy kis időnk, hát leültünk enni egy-egy szendvicset. Aztán észbekaptunk, hogy itt a jegyen szereplő boarding time-ot lehet, hogy be is tartják, úgyhogy gyorsan odarobogtunk - még felengedtek a gépre. Na jó, nem volt vészes, de pontosak ezek a svájciak. Meg olyan kis fegyelmezett, rendes nép.

Az úton minden rendben volt, párom dolgozgatott, én magazint olvastam meg szundítottam. A reptérről egyenesen a macskapanzióhoz mentünk, felkaptuk a lányokat és irány haza. A lányok láthatóan roppantul örültek nekünk, de különben jól néztek ki, minden rendben volt velük.

Shopping...

Városnéző túrára indultam, de az útikönyvben javasolt séta körülbelül egytizedénél elakadtam. Akkor végleg. Az egyhuszadánál még csak ideiglenesen. :)

Ugyanis az történt, hogy az úton, ahol el kellett indulnom, igen rövid idő alatt szembejött egy Chocolatier (Édességbolt) ahova be kellett néznem. Aztán persze be kellett mennem, aztán körbe kellett sétálnom... Nem vettem semmit, csak alaposan megnéztem a sok és változatos és szép és jópofa csokit és bonbont.

Aztán folytattam a sétát. Az első hobbiboltig. Ott ért utol párom sms-e, hogy ebédre vár. Találkozik egy magyar kollégájával, akit én is ismerek. Úgyhogy akkor már nem volt időm folytatni a sétát, mennem kellett enni. Finomat.

Délután ismét nekiindultam a sétának, de a hobbiboltnál megint elakadtam. Most már vettem is néhány csini gyöngyöt, meg madzagot hozzá. Aztán lemondtam a városnézésről, és az orromat követkve, kirakatokat nézelődve sétálgattam.

Betértem később még egy boltba, ahol megláttam egy (meglepő módon) rózsaszín felsőt, amiről úgy éreztem, hogy feltétlenül szükségem van rá. Pláne, mert a frissen szerzett gyöngyök, illetve inkább az azokból készült nyaklánc jól mutatna rajta.

Aztán este bementem páromhoz a munkahelyére. A kollegái vacsorázni akarnak, csapatostul, úgyhogy menés lesz. Még korán volt, úgyhogy elsétáltunk megnézni a karácsonyi vásárt. A Főpályaudvaron volt, és hangulatos nagyon. Főleg az ott kapható hamik miatt: sajtos melegszendvics, főtt sonka mustárral és kenyérrel, szilvásgombóc (de nem krumplis tésztával). Megkóstoltunk véletlenül mindent... Aztán rohantunk a megbeszélt találkahelyre.

Egy ausztrál étterembe mentünk - sajnos füstös volt a hely, de ezt leszámítva hangulatos. Egy hosszú asztalnál kaptunk helyet mi öten. Az asztal túlsó végén már ültek ketten, és később még két embert odaültettek középre. Az étlapon szerepelt krokodil steak, kenguru kolbász, emu valami és hasonló jópofaságok is. Mi párommal egy vegyes előétel-tálat kértünk, amiben mindezeket megkóstolhattuk. Nem tudom, hogy valójában mit ettem, de ízlett. Ketten a csapatból desszertet is kértek - nekünk az már nem fért el a bendőnkben. Pedig csinos volt, sajnáltam, hogy ki kellett hagynom.

Wedding Anniversary

Reggeli után még sétáltunk egy kellemeset a környéken a hóban, egészen a következő vasútállomásig. Aztán vissza. Nagyon kellemes időnk volt, nem túl hideg, napos. Séta után felkaptuk a cumóinkat, vonatra szálltunk és lementünk Lauterbrunnen-be, ahol az autót hagytuk a parkolóházban.

Elindultunk visszafele. Gondoltuk, most is útbaejtunk valamit, Bern-re esett a választásunk. Bern is helyes városnak bizonyult, bár nem olyan mesésnek, mint Luzern. Volt rengeteg szökőkútja, és egy katedrálisa, ahova fel is metünk. Rengeteg csigalépcsőn. Aztán ugyanannyin lefele. A végére teljesen be voltam csavarodva. A katedrálisról szép kilátásunk nyílt a sok piroscserepes háztetőre - roppant édesek voltak.

Bernben nem voltunk túl sokat, mentünk vissza Zürichbe. Zürich felé a bevezető szakaszon jó nagy dugóba kerültünk, egy részen csak araszolgattunk. De azért csak odaértünk a szállóhoz, kipakoltunk, és irány a reptér, hogy leadjuk az autót.

Ez meg is történt. Aztán vettünk nekem napijegyet, hogy tudjak szabadon lófrálni a városban a következő két napban. Visszaérve a központba étterem vadászatra indultunk. Eleinte nehéz volt éttermet találni. Aztán amikor sikerült, akkor nem volt füstmentes helység benne... Úgyhogy az éttermet lefújtuk, maradt a Bratwurst, amit kivételesen felvittünk a szobánkba és ülve fogyasztottunk el. Talán majd Dublinban pótoljuk a vacsit, mondjuk a Libanoni étteremben...

Szánkóztunk

Reggel aránylag korán felébredtünk. Elfogyasztottuk a tegnapi második joghurtomat és párom tejcsijét - az erkély remek hűtőszekrényként viselkedett - és terveket szövögettünk. Szánkózni, vagy legalábbis túrázni akartunk, valami havas helyen. Térképeket nézegettünk, az internetet böngésztük és tervezgettünk. Aztán mivel nagyon sokra nem jutottunk, lementünk reggelizni. A szállodában rajtunk kívül csak egy másik pár volt, ők már túlvoltak a reggelin, úgyhogy egyedül ettünk.

A reggelinél az egyik legaranyosabb dolog a müzli volt. Nem tálba volt kirakva, hanem előregyártott egyszemélyes adagok közül lehetett választani. Olló is volt mellé készítve. Azonkívül pedig itt is igen finom, igazi kenyeret és zsemlét adtak felfújt péksütemények helyett. Roppantul élveztem a dolgot. Ja, és reggelire a tea és kávé mellett forró csokit (valójában kakaót) is lehet választani. Nyamm.

Reggeli után elindultunk. A Tourist Office zárva volt, úgyhogy az állomáson próbáltunk információhoz jutni. Nem sok jóval kecsegtettek. Végül vettünk két vonatjegyet egy közeli magasabban levő helyre, hátha ott majd több szerencsével járunk. Ott már bőven volt hó, de ott sem igazán tudtak mit mondani arról, hogy merre szánkózzunk. Végül csak béreltünk egy szánkót, hogy legalább egy kisebb dombon elszórakázzunk vele. Eleinte el is voltunk, aztán meguntuk. Találunk egy pályát, amin a szánkó jel is kint volt, hát elindultunk azon lefele.

El is jutottunk valameddig. Konkrétan egy sífelvonóig. Akkor gyanús lett, hogy nem jó helyen járunk, és az is, hogy a visszaút az vagy a felvonó, vagy a sípálya. A felvonót választottuk. A felvonóőr roppant kedves volt: mivel jegyet ott nem tudtunk venni, és különbeni szánkóval voltunk, azt mondta, majd éppen be fogja csukni a szemét. :) Annyira becsukta, hogy még segített is nekünk felülni szépen a felvonóra. Az utat nem mondanám, hogy nagyon élveztem, de tény, hogy a kilátás gyönyörű volt.

Amikor visszaértünk, leadtuk a szánkót és hami után néztünk. Az állomáson levő csinos kis étterem meglehetősen füstös volt, úgyhogy távolabb sétáltunk. Találtunk egy nyitvatartó éttermet, ahol volt nemdohányzó rész is - bár üresen. De szerencsére engedtek minket ott enni. Ettünk Tagessuppe in Brötli (Napi leves kenyérben) - roppant gusztusos és finom volt.

Utána még volt valamennyi időnk a vonatindulásig. Picit sétálgattunk és építettünk egy igazi fehér hómacit. Legalábbis a felsőrészét. :)

Otthon egymás után fincsi kádfürdőt vettünk (közben nagyon örülünk, hogy nem tusolós szobát választottunk) és bebújtunk az ágyba. Bár csak 7 óra volt, én kb. fél órán belül álomba is zuhantam. Azt hiszem párom sem maradt fent túl sokáig, őt is elfárasztotta a friss levegő.

Irány az Alpok

Reggeli után autóba ültünk és elindultunk. Konkrét tervek nem voltak, valami havas helyre pályáztunk. Az útikönyvet böngészve hamar ráakadtunk a Jungrau Region-ra, hát arra fele indultunk.

Útközben megálltunk Luzern-ben. Találtunk ún. Kék zónát, ahol másfél órán keresztül ingyenesen lehet parkolni a városban. Otthagytuk az autót, és gyorsan nekiindultunk az útikönyv szerint javasolt sétaútvonalnak. Luzern roppant helyes kisváros: freskók a házak oldalain, a folyóban (ami olyan tiszta, hogy leláttunk az aljáig) hattyúk, kacsák, sirályok együtt laknak. Az nagyon jópofa volt, ott sokat nézelődtünk. Végre ugyanis láttuk, hogy mit művelnek a kacsák és a hattyúk a víz alatt. Porszívóznak. :) Valójában nem, de a hattyú például roppant ügyesen pásztázza végig a csőrével a köveket, ennivaló után kutatva. Egy jópofa kacsafajta pedig valami hihetetlen lábmozgatási technikával tartja magát lent a mélyben. De a tollas állatokon kívül átsétáltunk két fahídon, amiknek a tetejét festmények díszítették, láttunk aranyos szökőkutakat, romantikus sikátorokat és egy öt kilós Nutellát.

A körséta után visszaültünk az autóba és tovább indultunk. Már magasabban jártunk, bent a hegyekben, amikor ismét kiszálltunk egy picit az autóból. Csak láttunk egy tavat, és gondoltuk megnézzük alaposabban. A tó Brienz névre hallgatott, és kék színe volt. Halvány világoskék. Gyönyörű volt. Az egyik hegyoldalban láttunk vízesést.

Aztán visszaültünk, és mentünk tovább. Végül Lauterbrunnen-ben kötöttünk ki. Fel akartunk menni Mürren-be, de sehogysem találtuk az utat. Ott a Tourist Office-ban viszont elmondták, hogy nem véletlenül. Mürren-be csak Cable Car-ral (Libegő) lehet eljutni. Ekkor arról lemondtunk. De szerencsére a közelben volt Wengen is, ahol állítólag van hó, és oda vonat is megy. Az autót egy parkolóházban kellett hagyni, és fogaskerekű vasút vitt minket fel Wengen-be, egy hivatalosan autómentes kis faluba.

Ezen a környéken meglehetősen sok fogaskerekű vasút közlekedik, és mint később megtudtam, a Cable Car is elég gyakori "közlekedési eszköz". Persze érthető, a hegyke magasak és néhol elég meredek a hegyoldal. Az érdekes az volt, hogy az aránylag sok vasutat és libegőt úgy helyezték el, hogy nem éreztem a természet megerőszakolását. A vonat és a hegy megbékéltek egymással.

Wengen egy túra- és síközpont, amikor valamelyiknek szezonja van. Mivel mi épp a kettő között jártunk arra, elég kihalt volt a falu és a 23 szállodából összesen 3 volt nyitva. Az egyikben kivettünk egy szobát aztán lementünk a boltba venni tejcsit és valami harapnivalót. Nagyon fincsinek tűnő joghurtok hada közül választottam magamnak kettőt - nem sikerült jobban szűkítenem a kört. A szobánk erkélyén elfogyasztottuk, majd ágyba zuhantunk. Ja igen, havat is találtunk. :)

Elutaztam

Sikerült, itt vagyok Svájcban. :) A macskák meg a panzióban - remélem jó helyen.

A reggel izgalmasan indult. Reggel 9-re rendeltem a taxit. 8-kor csöngettek. Én még pizsamában rohangáltam itthon, és nagyon megijedtem, hogy vagy az órám jár rosszul, vagy rossz időpontra rendeltem a taxit. Köntöst húztam és kimentem. Csak csomagot hozott valaki, de nem nekünk. Talán egy korábbi bérlőnek. Huh, akkor még van esélyem. Folytattam a készülődést. 9-kor macskák bezsákolva, én útrakészen. Várjuk a taxit, aki nem jön. 9 óra 10 perckor felhívtak, hogy a taxi dugóban van, de majd jön. Remek. Végül nem bírtam tovább, kimentem az utcára. Jött egy taxi - kisbusz, középen nagy hellyel, oda elhelyeztem a lányokat meg a bőröndöt és kimentünk a panzióba. Ott a leadtam a lányokat és indultam tovább a reptérre.

A reptérre jó korán kiértem. Mivel online becsekkeltem, ott csak bepötyögtem az automatába a foglalási kódomat, cserébe megkaptam a beszállókártyám. Leadtam a csomagom. És ekkor jött a felismerés: a könyvet, amit olvasni akartam a repülőn, a bőröndben felejtettem. Affene. Körbesétáltam valami szórakozási lehetőség után nézve. Találtam egy könyvesboltot. Leültem, és beleolvasgattam néhány könyvbe. Találtam sok jópofát, de kevés olyat, amit meg is vettem volna. Végül azért csak kiválasztottam kettőt. Mivel ezekre éppen akció volt, hogy hármat kapok kettő áráért, választottam még egy ajándék könyvet is.

Aztán vettem még egy szendót és leültem a kapunál, vártam a beszállásra. Szokás szerint a Gate Closing time után 10 percel ki is nyitották a kaput, beszálhattunk. Elég elöl ültem, ablaknál. Egyedül voltam a sorban, ez jó volt. A hátam mögött viszont épp egy igen aktív kisrác ücsörgött és mocorgott, ez már kevésbé volt jó. Két órát repültünk csak, gyorsan eltelt. Amikor Svájc fölött jártunk, akkor már felhők sem voltak az égen, és jól lehetett látni a szép havas hegycsúcsokat. Nagyon jól nézett ki a táj.

Leszállás után egy hihetetlenül csendes, szinte kihalt reptéren találtam magam. Szép tiszta volt, meg minden. Megkaptam a csomagom - roppant gyorsan, aztán kisétáltam. Vonattal kellett bemenni a főépülethez. A vonaton, hogy a másfél perces út alatt ne unatkozzunk, "zenét" játszottak: jódliztak, kolompoltak. Roppant jópofa volt.

A következő három órát a reptéren töltöttem. Ugyanis autót béreltünk, és csak itt tudjuk felvenni. Tehát párom majd értem jön. Eleinte a reptérrel szemben levő Shopping Center-ben nézelődtem, aztán egy ásványvíz társaságában leültem egy kávézóban az egyik frissen szerzett könyvet olvasgatva. Közben nézegettem az embereket. Mások, mint az írek, nekem szimpatikusabbak - legalábbis az étkezési szokásaikat tekintve. A többit majd meglátjuk. :)

Idővel párom is megérkezett, felkaptuk az autót - ismét egy Nissan Micra jutott, pedig direkt nem a legkisebb kategóriát "ixeltük be". Sebaj. Hazaautókáztunk a szállodába, leparkoltunk, felvittük a bőröndömet majd lejöttünk sétálni. Étterembe akartunk menni, vagy legalábbis valami vendéglátóipari egységbe - én éhes voltam ugyanis nagyon, és bolt már nem volt nyitva. De amit találtunk, abban vagy cigiztek, vagy zárva volt. Úgyhogy a szálloda melletti sarki kolbászoshoz ugrottunk be egy egy fincsi Bratwurst-ra. :)

Utazás előtt

Már közeledik az utazásom nekem is. Ma este még el kellett mennem a világ másik végére egy GPS software-ért. Térképen megnéztem, hogy Luas megy oda, és majd onnan séta. El akartam indulni hamarabb a munkából, de nem sikerült. Úgyhogy rohantam. Szerencsére azt mondta a srác, hogy hatig mehetek a cuccosért, nem csak ötig.

A Luas megállóba még egész jól eljutottam, ott azonban picit elakadtam. Az első Luas-t lekéstem, mert jegyet kellett rá vennem. A másodikra nem fértem fel. A harmadikra már jegyem is volt, és fel is fértem. Sokat mentem a Luassal, a végén már ülőhely is jutott nekem.

A megállóban, ahol leszálltam, bemondták, hogy innen indul a kisbusz Parkwest-be, ahova én is igyekeztem. Mivel már javában hivatali időn túl voltunk, nem probálkoztam a busszal, inkabb taxit szereztem. Szerencsére könnyen ment, Dublinban rengeteg taxi rohangál az úton mindenfele. Megtalálni a ParkWest Ipari Telepen belül az én kis boltomat azonban már nem volt ilyen egyszerű, de telefonos segítséggel végül csak sikerült. Átvettem a software-t, aztán visszataxiztam a Luas-hoz. Ott újabb Luas-szal bejöttem a városba, és hazasétáltam.

Útközben beugrottam boltba, vettem felvágottat, sajtot, hogy legyen a hűtőben, mire majd hazaérünk Svájcból. Ilyenkor van előnye ezeknek az előrecsomagolt (vákumolt vagy büdösített) felvágottaknak...

Amikor hazaértem, még taxit kellett keresnem másnapra, aki hajlandó macskákat szállítani. Nem volt egyszerű, de azért sikerült. Jól fog esni a pár nap kikapcsolódás. :)