05 június, 2007

Pet Hospital

Ma este voltunk állatorvosnál. Mivel hamarosan hazamegyünk egy hétre, a lányokat addig beadjuk egy cattery-be, de erről már egy csomót írtam. Viszont ennek örömére megnéztük az oltási könyveiket, és kiderült, hogy bizony kezdenek lejárni, sőt, van ami már le is járt. No meg azt sem szeretnénk, ha ott a cattery-ben kapnának el valamit - jobb a békesség.

Szerencsére nem túl messze tőlünk találtam egy állatorvost. DART-tal mentünk picit, aztán még onnét volt egy tíz perc séta. Mivel időpontot kell kérni, nem vártunk sokat. Rendes volt a dokink, egy fiatal doktorúr. Mindkét macskát nagyon alaposan megvizsgálta, a mi összes kérdésünkre is szépen válaszolt. Aztán beoltotta a macskákat szép sorban, adott nekik tablettát. Azt a Liza még egész jól el is viselte, de az Expi nagyon fújt a dokira, és először még ki is köpte. De másodszor már nem sikerült neki sem túljárni a doki eszén.

A kirándulás drága mulatság volt, az állatorvos is sokszor drágább, mint odahaza. Persze, most legalább nyugodtak vagyunk, rendben lesznek a szőrös kis négylábúak.

Nincsenek megjegyzések: