Komp és érkezés

A mai nap már egészen rövid volt - legalábbis ami a vezetést illeti. Reggel nem nagyon siettünk az indulással, a szobában reggeliztünk a magunkkal hozott sülthúsból. Aztán tovább indultunk. Gyönyörű tájak mellett mentünk, főleg Wales tetszett nagyon.

Elég hamar megérkeztünk a komphoz. Gondoltuk, betérünk egy Pub-ba, mivel volt még egy bő óránk. Sajnos elég hamar ki is jöttünk, mivel füstös volt. Elfelejtettük, hogy itt bizony nincsen dohányzási tilalom. Ezért aztán átmentünk a szomszéd Fish&Chips-be. Sajnos piszok zsíros halat kaptunk, de azért nagyrészt elfogyasztottuk.

Aztán mentünk is a komphoz, még éppen időben. Viharos volt az idő, meg talán az utas is kevés volt, a komp kicsit hamarabb indult. Az komp út kb. 2 óráig tartott, ebből az elsőben eléggé dülöngélt a hajó, nem nagyon élveztem. De az út vége már nagyon nyugodt volt, olyasmi, mint a balatoni komp. No persze a kettőt össze nem lehet hasonlítani: két vagy három autószint (ahova kamion és busz is befér) és két gyalogos szint. Ez a komp csak a két sziget között közlekedik. Franciaországba és Spanyolországba jóval nagyobb példányok mennek.

Dublinban már alig kellett vezetnünk, elég közel lakunk a kompkikötőhöz. Bejöttünk a ház parkolójába, és elkezdtünk kipakolni. Ekkor kezdődtek a bajok. Van ugyanis a lakásban egy üvegajtó a folyosó és a nappali határán, amit sosem szoktunk csukni. De most, a macskák miatt gondoltuk, hogy talán inkább mégis. Viszont párom édesapja nem vette észre, és majdnem keresztülsétált rajta. Az üvegajtó természetesen összetört. Szerencsére nem történt nagy baj, csak a lábát vágta meg. Hívtuk a mentőket, akik aztán hipp-hopp itt is voltak, és bevitték a kórházba, hogy összevarják a sebet. Ekkor már olyan este 9 óra lehetett. Párom természetesen bekísérte édesapját a kórházba, meg itthon maradtunk a macskákkal. Kicsit összetakarítottunk, a macskákat bezártuk az egyik hálóba, aztán vártunk. Én olyan éjjel egy körül elvonultam aludni. Mint másnap kiderült, éjjel három körül értek haza a kórházból. A seb nem vészes, tényleg csak össze kellett varrni. A varratokat majd már Magyarországon szedik ki.

Valamikor jó későn a tulaj is eljött hozzánk a postájáért. Addigra már egy fokkal nyugodtabbak voltunk, az üvegajtó maradékára egy lepedőt dobtunk, hogy ne látszódjon - meglehetősen borzalmas egy látvány volt. Nem beszéltünk róla, hogy mi lesz majd a megoldás az ajtóval. Mi biztos, hogy megszűntetjük, amíg itt vagyunk, még egy ilyen élményre nem vágyunk.