03 január, 2007

Fodrász

Ma voltam végre fodrásznál. Már nagyon aktuális volt a dolog, a vágás és a festés is igencsak hiányzott már a hajacskámnak. Nem messze tőlünk találtam egy fodrászatot, ahova aztán ma el is mentem.

Először a központi irányítóval találkoztam. Ez valójában egy kedves hölgyet jelent, aki folyton úgy csinált, mint akinek rengeteg és roppant fontos dolga van. Leültetett engem is egy székbe, aztán már hívta is az egyik fodrászt, hogy akkor jöjjön, és álljon neki a hajamnak. Jött is egy nő, megbeszéltük, hogy mit szeretnék, és el is kezdődött a közel két és fél órás ceremónia. A végén elégedett voltam az erdménnyel, ami szerencse, mert egy vagyonba került.

Aztán napközben nem csináltam semmi extrát. Este viszont előkerültek a macskák. Még csak szóban, mert egyelőre nincsenek itt. Már a blog elején írtam, hogy az utaztatásuk elég körülményes és macerás. Most viszont már közeledik az időpont, amikor jöhetnek, úgyhogy sokat beszélgetünk róluk és tervezgetjük a dolgot nagyon. Majd beszámolok a részletekről.

Nincsenek megjegyzések: