24 december, 2006

Karácsony 18 fokban

Szép karácsonyunk volt idén. Kicsit rendhagyó, de szép.

Az egész tegnap kezdődött, amikor elromlott a fűtésünk. Hiába hívtunk gázost vagy a tulajt, mindenki azt mondta, hogy karácsonykor nem tudnak mit csinálni. Illetve a tulaj azt ajánlotta, hogy talán kipróbálhatnánk a kandallónkat. Remek ötlet. :)

Délelőtt párom még megpróbált gázost szerezni, de nem sikerült. Aztán gyorsan elrobogtunk venni tüzifát. Azt tudtuk, hogy lehet itt kapni a boltban egy olyan dolgot, amit 'Fire in the bag'-nek hívnak. Kb. tömörített fűrészpor, aminek fahasáb alakja van. Na ebből vettünk nyolcat, reméltük, elég lesz. Szenteste kettőt el is égettünk. Nagyon hangulatos, és ad meleget is, de a fűrészpor sajnos nem a fűtőértékéről híres. Sebaj, nem fagytunk meg. :)

Ennek persze az is lehet az oka, hogy a sütő is üzemelt. Karácsonyra ugyanis kacsát sütöttem krumplival, és muffin volt a desszert. A kacsával könnyű dolgom volt: olyan példányt vettünk, amit már a boltban előkészítettek, megtöltöttek, nekem csak be kellett tennem a sütőbe. Aztán díszítettünk fát, csomagoltunk ajándékot és úgy 9 óra magasságában Jézuska is megérkezett hozzánk.

Nincsenek megjegyzések: