10 december, 2007

Munkálkodunk

Nekiálltunk intézni az út különböző részleteit. Én délelőtt a munkahelyemen (amikor épp nem volt más dolgom) a macskautazás körülményeit nyomozgattam. Nem tűnik olyan vészesnek az ügy, mint az idejövetel volt, de azért nagyon egyszerűnek sem mondanám. Adminisztráció nem kell hozzá, csak kell találnunk megfelelő légitársaságot. Nem igazán szeretnénk a lányokat ugyanis AirCargo-ként feladni, jobban örülnénk, ha velünk jönne az utastérben, vagy legalább a gépen a csomagtérben. Mivel azonban januárban utazunk, és jó messzire, érvényesek mindenféle megkötések. Még keressük a megoldást.

Este a vízumadminisztrációval foglalatoskodtunk. Kitöltöttük a kérdőíveket, jó darabig eltartott. Szerencsére tőlem nem kérdeztek annyi mindent, mint páromtól, de azért sokmindent tudni akartak rólam is. Nyavajás dögök, tisztára megutáltatják magukat, mire odajutok, hogy esetleg nagykegyesen beengednek a "paradicsomba". Na majd meglátjuk milyen ott az élet.

Bár, be kell vallanom, néha elhiszem, hogy annyira talán nem is rossz. Persze, van egy csomó dolog, amit nem bírok pl. a politikájukban, a környezettel való viszonyukban, az étkezési szokásaikban, de ez még nem ok arra, hogy ne nézzem meg őket közelebbről. Amitől viszont tényleg furcsán érzem magam az az, hogy államunk kormányzója Arnold bácsi, a Terminator lesz...

Nincsenek megjegyzések: