24 augusztus, 2007

Újra csend van

Ma be, vagyis inkább leköltöztek a lányok az új irodájukba. Újra csendesebb a szoba. Jó is, meg nem is.

Ebédidőben kirobogtam, vettem magamnak egy fincsi Bagel-t ebédre és egy pár balettcipőt. Na azt nem ebédre, hanem hordani. A napokban kinéztem, de akkor még gondolkodnom kellett rajta. Alapvetően nem voltam oda ezért a balettcipő őrületért, ami itt uralkodik, de ez a példány megtetszett. Egészen cipő jellege van, nem csak két darabka anyag véletlenszerűen összevarva. Ráadásul puha kényelmes talpa van.

Este pub-ba, vagyis inkább bar-ba mentünk a lányokkal. A Dandelion nevű helyen voltunk, ami - ha minden igaz - pitypangot jelent. A hely különben egész elegáns, és kellemes. Rendeltünk ötünknek egy 4 személyes tálat, amin mindenféle apró falatkák voltak: csirkeszárnyak, krumpli krokettkék, mini tavaszi tekercsek és háromszögecskék, valamint apró rántott csirkefalatkák. No és persze szószocskák. A tál szerintem nyolc embernek is bőven elég lett volna, de azért majdnem kivégeztük öten is. Hiába, ha egyszer tt van az ember orra előtt és jól néz ki valamint finom az illata, akkor nincs menekvés. :)

Nem maradtunk sokáig, kb. fél tízig. Akkor volt aki hazament, volt aki tovább egy szülinapi buliba. Én az előbbi csoportba tartozva szépen hazasétáltam. Az új cipőmben, mert indulás előtt átvettem. :)

2 megjegyzés:

WishMylove írta...

Hali!

Én is menni akarok Dublinba, jelenleg információkat gyüjtök. El is kezdem mindjárt olvasni a blogodat. Amúgy tényleg érthetetlenül beszélnek az írek? :)

Andi írta...

Szia wishmylove!
Sok sikert az infogyűjtéshez, szerintem a blogomon is találsz azért valamennyit eldugva itt-ott. :)
Az íreket néha elég nehéz megérteni, de eddig mindent megoldottunk. Illetve a moziban nem tudtunk popcorn-t szerezni, de az talán nem halálos. :)
Andi