07 december, 2006

Lakáskeresés

Na, ma már nem csak virtuálisan kerestem lakást, hanem élőben is megnéztem hármat. Az első lakáshoz hatalmas harcok árán jutottam csak el. A térkép szerint nincs messze a DART-tól (ez az ő egyetlen HÉV vonaluk), max. 15 perc gyalog. Na jó, hagyok rá 30 percet, gondoltam én, akkor biztos minden rendben lesz. Rendben is volt, épp időben oda is értem. Az út nem volt hosszabb, mint gondoltam. Csak szelesebb és esősebb. Vízszintes jégesőt és erős szelet a térkép sehol nem jelölt. Sebaj.

A második meglepetés a lakásban ért. A hirdetés szerint - 'pets allowed' - vihetjük a macskáinkat is. Amikor azonban naívan rákérdeztem, a pasi nagy kerek szemekkel nézett rám, és azt mondta, hogy biztos eltévesztettem. Arról szó sincs, apartmanba nem engednek be háziállatot. Talán ha házat bérelünk. Na jól van, úgysem tetszett a hely mikroklímája.

Tehát hazamentem, letettem száradni a kabátom, az átázott cipőm és sapkám. Visszamásztam az internetre, és tovább keresgéltem. Találtam egy másik lakást. Tetszett, közel van a párom munkahelyéhez és a bevásárló negyedhez is. Úgyan nincs szó róla, hogy lehet-e macskát vinni, de úgy fest a kiírás nem jelent semmit. Meg kell próbálni. Felhívtam a számot, megbeszéltünk egy időpontot. Én egy kb. 60 éves pasira számítottam, a főbérlő azonban egy kb. 30 éves legalább 2 méter 10 magas srác. Roppant laza, de jó fej. A lakás elég rossz beosztású, de épp most újítják fel, tágas (90 nm) és barátságos. Tetszik nagyon. Rákérdezek a macskákra is. Azt mondja, őt aztán nem zavarja. Van állítólag valami kikötés a ház szabályzatában, de ha nem mutogatjuk a szomszédoknak, akkor felőle jöhetnek. Remélem páromnak is fog tetszeni a hely.

Még este megnézünk már együtt egy másik lakást. Jóval messzebb van, mint az előző, de még mindig nem rossz helyen. Csinos lakás, bár vannak gondjai. Pl. van két alulméretezett fürdőszoba egy normális helyett, a konyha túl pici és tele van mindennel, amire nincs szükségünk. Tetszik is meg nem is. A pasi, aki megmutatta, 10 percen belül választ akar kapni tőlünk, mert jön a következő néző. Nem válaszolunk, ilyen hirtelen nem lehet egy nem tökéletes lakás mellett dönteni. Azt hiszem lecsúsztunk róla, de nem bánom. Még kifele megkérdezzük a macskákat is, de egyértelműen elutasítja a dolgot. Nos, erről ennyit. Bízzunk a második lakásban, hátha a miénk lesz.

Nincsenek megjegyzések: