28 december, 2006

Hűtő és mosogatógép érkezett

Ma délelőtt megérkezett a hűtő és a mosogatógép. Úgyhogy most két roppant nagy doboz áll itt a szobában az ebédlőasztal helyén. Szívesen kibontanám már őket, de megvárom Bálintot. Ő majd be is tudja őket tenni a helyükre. :)

Este jó sokáig tényleg azzal szórakoztunk, hogy a mosogatógépet próbáltuk helyre tenni. A mosógép még könnyen ki is jött a helyéről, de aztán megint jött a takarítás. Amikor azzal végeztem, akkor meg a mosogatógép beillesztése és kiegyensúlyozása jelentett hatalmas feladatot. Ráadásul a konyhában valószínűleg a mosogatógép az egyetlen tárgy, amin van derékszög, így aztán nehéz volt bármihez is normálisan igazítani. De végül mégiscsak a helyére tettük és ki is próbáltuk. Működik. :)

Aztán a hűtő következett. Amíg én megismerkedtem a mosogatógép beállításaival (öblítő, só stb.), addig párom kicsomagolta a hűtőt. Jobban mondva inkább levágta róla a dobozt. Aztán megfordította az ajtajait, hogy jó irányba nyíljanak, és azt is betettük a helyére. Még nem üzemeltük be, a nagy megpróbáltatás után gondoltuk hagyunk neki egy kis pihenőt. Majd holnap, ha kimostam.

Nincsenek megjegyzések: