19 december, 2006

Csomagfeladás

A mai napon a FedEx-szel küzdöttem. Először a honlapjukkal. Megpróbáltam kideríteni, hogy mennyi pénzbe és mennyi időbe kerülne egy csomagot hazaküldeni. Nem egyszerű feladat, de végül sikerült egy aránylag normálisnak mondható eredményt kapnom tőlük.

Ekkor nekiálltam előkészíteni a csomagfeladást. Karácsonyi ajándékot gondoltunk hazaküldeni. Az ajándékokat nagyrészt már tegnap megvettük, amit meg nem, azért ma délelőtt robogtam el a városba. Az előkészítés abból állt, hogy a honlapon megpróbáltam szépen beírni, hogy honnan, hova és milyen csomagot kívánok küldeni. Aki próbált már nem standard dokumentumokat küldeni FedEx-szel, az talán tudja, hogy ez nem is mindig olyan egyszerű. De csak megoldottam. Legalábbis én naív kis lélek azt hittem.

Párom kinyomtatta a papírt, amit kellett. Bementem érte, aztán ahogy hazaértem, nekiálltam csomagolni. Illetve még előtte a csomagfelvétel időpontját próbáltam megadni. De mint kiderült, azt most épp nem tudom az interneten intézni, csak telefonon. Úgy viszont sikerült is, 5 óra utánra ígérték.

Ekkor már tényleg nekiálltam csomagolni. Lelkesen csomagoltam, amikor egyszercsak csörgött a telefonom. Ránéztem az órára: fél ötöt mutatott. A FedEx volt. Itt van már a közelben, csak a címet mondjam meg pontosan. Pedig én olyan pontosan megmondtam, ahogy csak tudtam. Mindegy, egy pár perces beszélgetésben sikerült elmagyaráznom neki, hogy hol lakunk. Aztán behívtam, és megkértem, hogy várja már meg, amíg befejezem a csomagolást. Megvárta, de aztán elrohant. Én meg akkor vettem észrek, hogy egy ajándék bizony kimaradt, de már késő volt...

Most csak bízni tudok benne, hogy mást nem szúrtam el, és a csomag jó helyen fog kikötni. :)

Nincsenek megjegyzések: