10 július, 2006

Mire is jó két macska

Nos, nekem egy jó darabig sejtelmem sem volt róla. Úgy gondoltam, hogy egy fajtatiszta macsek szobadísznek még csak-csak elmegy, de másra már nem igazán használható. Most viszont, hogy lassan fél éve itt lakik velünk a lakásban két négylábú is, kezdek rájönni, mire is jók. Aranyosak, kedvesek, jópofák, játékosak. Ha megsimogatod őket, akkor dorombolnak - vagy esetleg megharapnak és elszaladnak, de ezt már macskája válogatja. De az is előfordul, hogy kergetőznek, bunyóznak, aztán együtt mennek aludni a kedvenc kosarukba. A macska színt hoz az életedbe, leül a monitorod elé, ha túl sokat püfölted már a gépet, kajláskodik és elpofozza a radírt az asztalról, néha előhúz egy-egy zoknit a szennyesből, és azt hurcolja hadizsákmányként büszkén a lakásban.

Gondot a macska akkor jelent, ha utazni készülsz vele. Eltekintve attól, hogy ez esetben szükséged van megfelelő hordozókosárra, hosszú út esetén időről-időre alomtálra, kajára és vízre, külföldi utazás esetén még az administzrációval is számolnod kell.

No de ne szaladjunk még ennyire előre, előbb bemutatom a két négylábút, akikről ez a blog részben szól. Ők Explorer és Liza, a két kis macskánk. Kb. 8 hónapos lányok mindketten, örökbefogadott kis árvák. Explorer tarka, teknőc színű, vagány kis csajszi. Liza fekete, dundusabb (épp diétán van), békés kislány. Együtt jól megférnek, nagyokat hancúrorznak a lakásban. Hozzánk nőttek, tehát visszük őket magunkkal Dublinba is.

Hogy ez az utazás mennyire egyszerű vagy bonyolult, azt majd legközelebb. :)

Nincsenek megjegyzések: