13 december, 2007

Városban, állatorvosnál

Ma reggel szabad voltam, a túlóráimat kivettem. Délelőtt elmentünk vízumfotót csináltatni. Egy igen zsúfolt, ajándékvásárlókkal teli fotóüzletbe csöppentünk be, ahol szerencsére jobban tudták, hogy mit szeretnénk, mint mi magunk. A fotók gyorsan elkészültek, még rengeteg időnk volt, mielőtt be kellett mennünk dolgozni.

Úgyhogy elmentünk, megnézni egy kisállateledel- és felszerelés boltot, hogy van-e megfelelő hordozójuk. Volt nekik, egész csinos, méretes, nem olcsó, de azért nem is extra drága. Ha kell, hát kell. Itatót is mutattak, amit a hordozó ajtajához lehet erősíteni, és a ketrec nyitása nélkül tölteni. Remélem fognak majd tudni inni belőle a lányok.

Aztán bementünk dolgozni, közben tovább bogoztuk a macskautazási feltételeket. Rájöttünk, hogy mivel januárban utazunk, és a légitársaságoknak vannak bizonyos hőmérsékleti megszabásaik is, szükségünk lesz egy igazolásra az állatorvostól, hogy a macskáink hozzá vannak szokva a 7C alatti hőmérséklethez is.

Úgyhogy este még elugrottunk az állatorvoshoz, macskástól. Azt mondta, megírja szívesen az igazolást. De majd vissza kell még jönnünk, mert valószínűleg kell egy általános igazolás arról, hogy a macska egészséges.Ez viszont érthető okokból nem lehet 10 napnál korábbi, mint az utazás időpontja. Ez érthető. Viszont később kiderítettük, hogy ez a bizonyos akklimatizálódási igazolás sem lehet régi. Hogy az miért nem, elképzelni nem tudom...

Nincsenek megjegyzések: