07 szeptember, 2007

Liftben ragadtak

Szerencsére nem én. Hanem ők. A kollegáim. Hárman. Reggel csörgött a telefon az irodában. Az egyik kollégám volt, hogy bent ragadtak a lifben, szóljak már valakinek, aki tud segíteni. Elindultam megkeresni a recepcióst, de nem volt még bent. Később bejött egy kolleganője, ő aztán hívta a liftszerelőket. Azt mondták, több, mint egy órába is beletelhet amíg kiér.

A lányok, akik mellesleg egész jól elvoltak a liftben, ekkor azon kezdtek gondolkodni, hogy talán inkább a tűzoltókat kéne kihívni, hiszen ez vészhelyzet. A tűzoltók állítólag jóképűek. De nem volt mázlijuk, elég hamar megérkezett a szerelő. Aki épp távolkeleti volt, és kevésbé jóképű.

Amint a szerelő kinyitotta a lift ajtaját, megjelent a nagyfőnökünk, Margaret is. Az első mondata a következő volt: Van valakinél egy fényképezőgép? Jó, tudtuk, hogy a lányok nem pánikolnak, meg minden rendben van, de azért meglepett picit. :-)

Az események "örömére" ma korai kávézás volt, kb. 10-kor, a szokásos 11 helyett. Utána mivel Margaret lelépett tárgyalásra, a lányok "buliztak". És egyszercsak átköltötték a Yellow Submarine-t White Liftarine-re (fehér a lift, amiben bennragadtak). Valójában az egész dalt sikerült nekik átkölteni, de énekelve én csak részleteit kaptam el.

Ezek után már semmi érdemleges nem történt. Munka után párom elém jött, bevásároltunk picit a hétvégére, és hazajöttünk. Itthon most az amerikai vízumhoz szükséges papírok összeszedésével, kitöltésével, megértésével és hasonlókkal telik az idő - a helyzet egyre bonyolultabbnak tűnik.

Nincsenek megjegyzések: