08 augusztus, 2007

Válogatós lányok

Expiről régóta tudjuk, hogy válogatós, és csak a száraztápot és a felvágottat eszi meg. Lizával nem volt gond, ő mindenevő macseklány - általában.

Viszont mosatanában nem nagyon szereti a száraztápot, és elég sokat nyekereg. A puháját eszi rendesen, és megkínálom mindenfélével, ha épp főzök, kap felvágottat is, de valahogy azt sem szereti. A napokban még a zabkását is visszautasította. Ekkor döntöttem úgy, hogy főzök neki krumplifőzeléket. Meg is történt, este megfőztem a krumplit, de addigra már nem volt éhes a lány, én viszont fáradt igen. Úgyhogy csak másnap reggel habartam be. Viszont akkor még álmos voltam, kicsit túlságosan sok liszt került a habarásba, tejföl viszont nem volt több. Úgyhogy jó lisztes lett a főzelék, ott is hagyta ezt is a lány... Kénytelen leszek kitalálni valamit, ht akarom, hogy szeresse is, amit enni kap.

Nincsenek megjegyzések: