05 április, 2007

Húsvéti bevásárlás

Ma kétszer is jártam boltban. Gondoltam bevásárolok az ünnepre. Sajnos egy boltban nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna, ezért kellett még egyszer elcsatangolnom. De most aztán azt hiszem sikerült mindent bespájzolni. Nem volt könnyű mindent hazacipelni, szerencsére volt eszem hátizsákkal menni.

Sonkát nem kaptam, úgyhogy roppant rendhagyó módon marhahús lesz helyette. Vasárnap pedig bárányt fogunk enni. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk a bárányhúst. Elvégre már vagy négy hónapja itt vagyunk Írországban, és itt állítólag érdemes bárányt is enni. No meg kapni is elég könnyű, sok van a boltban. Ma pl. láttam egész fagyasztott báránylábakat. Azok hatalmasak! Állítólag olyan 6-8 személynek való egy akkora láb. Én azt is nehezen tudom elképzeni, hogy hogyan fér be a sütőbe. A miénkből azt hiszem kilógna...

Nincsenek megjegyzések: