18 január, 2007

Szélvihar

Délelőtt még itthon Catanoztunk. Aztán szüleim összecsomagoltak és kimentünk a reptérre. Nos, ez nem volt ilyen egyszerű. Akkora szél volt, hogy majdnem a reptérig repített minket.

A reptéren meglehetősen kellemetlen meglepetések vártak ránk. Először a hatalmas tömeg ijesztett meg, de hamar rájöttünk, hogy az ránk szerencsére nem vonatkozik. Szüleim AerLingus-szal utaztak, tehát az ún. FastPass-t kellett használniuk a check-in-hez. Ez apumnak sikerült is, anyum kódját viszont nem fogadta el az autómata. Szerencsére a BagDrop-nál neki is sikerült becsekkelnie. Viszont ott kiderült, hogy előző naptól érvénybe lépett az új rendszer: minden feladott csomagra 8EUR díjat kell fizetni (ha előre fizetsz a neten keresztül, akkor "csak" 4-et). Viszont ezt nem tudtuk ám ott helyben befizetni, ehhez be kellett állni egy piszok hosszú, lassan haladó sorba. Nos, olyan kb. 1,5 óra alatt végeztünk is a check-innel. Közben a gépet késleltették is az időjárás miatt. Szüleimet még elkísértem a security check sorhoz, aztán hazamentem. Mint este megtudtam, a gépüket még többször késleltették, tehát jó késő este értek haza. De épségben.

Nincsenek megjegyzések: